"Egy nő nem beszélhet pénzről, slussz" - interjú Rácz Zsuzsával


Útkeresés, pasipara, non-stop lelkisegélynyújtás. Ki ne emlékezne, milyen problémákkal szembesült az Állítsátok meg Terézanyut! című könyv főszereplője. Írója a sikert meglovagolva díjat alapított, a nők társadalmi megbecsültségén szeretne javítani. Beszélgetés Rácz Zsuzsával.

hvg.hu: Nemrégiben díjat alapított, médiabeli megszólalásaiban pedig egyértelműen a nők egyenlősége mellett kardoskodik, miközben a társadalmi sablonok lebontásáról, átértékeléséről beszél. Vehetjük úgy, hogy Ön az 1980-as, 1990-es évek harmadik generációs emancipációs mozgalmának, a girl power-nek a magyarításával próbálkozik?

Rácz Zsuzsa: Igen. Szükség van civil támogató mozgalmakra. Szeretnék tenni azért, hogy a nők társadalmi megbecsültsége javuljon.


hvg.hu: Távolról inkább a Terézanyu-márka marketingjének tűnik a kezdeményezés.

R. Zs.: Én inkább a könyveim népszerűségét próbálom kihasználni, hogy a figyelmet a nők elismertségének hiányára irányítsam. Igazságtalan, hogy azok a nők nem kapnak díjakat ebben az országban, akik igazán megérdemelnék. Azok kapnak, akik amúgy is sikeresek, befutottak. Miközben van egy csomó olyan nő, akire rábízzuk az életünket, vagy a gyerekeinket, az ő vállaikon nyugszik a világunk jelentős része. Az egészségügyben vagy az oktatásban dolgozókat sem erkölcsileg, sem anyagilag nem becsüljük meg. Ezért díjazzuk őket az első körben. A klasszikus, gondoskodó női pályákon dolgozókat.


A HÍR FOLYTATÁSA >>

Megjegyzések

Legolvasottabbak

Nők a vállalatok vezetőtestületeiben: a Bizottság javaslata szerint az elérendő cél 40%

folytatjuk: FÖLFELÉ! KLUB Beszélgetések nőkkel üzletről - 2020. július 29., 14-16 óra, Budapest XIX. kerület

Segítsd Te is 1%-kal a Nőtárs új programját

Adatkezelési Tájékoztató

Gyökeres változást hozó szabályokat akar - az Európai Parlament - a páneurópai civil szféra számára

Bejegyzések listája

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van (Üzeneteddel elfogadod Adatkezelési Tájékoztatónkat.)

Név

E-mail *

Üzenet *