Lovas Ildikó regénye, A kis kavics nyerte el a 2011-es Rotary Irodalmi Díjat

Lovas Ildikó regénye, A kis kavics nyerte el idén a nyolc zsűritag összesített szavazata alapján - a RID kuratóriumának egyetértésével - a 2011-es Rotary Irodalmi Díjat. A díjra nominált három jelentős alkotás* közül – a Kuratórium indoklása szerint – „A kis kavics” sugallja leginkább a Rotary alapeszméjét: a humanista értékek szembesítését történelmi-, társadalmi- és egyéni-sorshelyzetekkel. 

Sumonyi Zoltán, költő, író, a Magyar PEN Club, s a Rotary Irodalmi Díj Kuratórium elnökének szavai szerint, természetesen, egy jó regény soha nem manifesztum, nem kiáltványban fogalmazza meg a humanista kérdésfelvetéseket. Lovas Ildikó regényében két nő – Kozma Léni, szingli vidéki tanárnő és Leni Riefenstahl, a hitleri propagandagépezet filmrendezője – bevallva-bevallatlanul, azzal magyarázza sorsának alakulását, hogy ő csak egy kis kavics a jelen monoton, vagy a történelem csattogó fogaskerekei között. Megakasztani nem tudja a forgásukat, ha közéjük kerül, szétmorzsolják; így legjobb, ha saját biztonsága érdekében ügyesen pattog közöttük. De lehet-e, és meddig lehet ezzel védekezni? Az író nem ad választ ezekre a kérdésekre, nem is feladata. Az író csak kérdez. A választ kinek-kinek, magának kell megadnia.


Lovas Ildikó: A kis kavics Regény (Kalligram )

A regény két főszereplője Kozma Léni, a szabadkai tanárnő és Leni Riefenstahl, a hitleri propaganda-gépezet tehetséges dokumentumfilm rendezője, a „két kis kavics”, ahogy magukat nevezik, nevezték. De valóban kis kavicsok vagyunk-e a történelem fogaskerekei között, s ha igen, akkor meg tudjuk-e akasztani a kerekek forgását, vagy összemorzsolódunk közöttük? Talán ez a fő kérdése a regénynek, de még több érdekes kérdést is fölvet: a negyvenfelé közeledő szingli nő helyzete egy vidéki kisváros tanári karában, vagy, hogy gyilkosság áldozata-e az iskola padlásán talált hulla, vagy öngyilkosság történt? Lovas Ildikó korábbi, Spanyol menyasszony c. regénye már az első Rotary Irodalmi Díj 8-as listáján is szerepelt 2008-ban.

Forrás: Rotary (sajtóanyag)

Megjegyzések

Legolvasottabbak

Nők a vállalatok vezetőtestületeiben: a Bizottság javaslata szerint az elérendő cél 40%

folytatjuk: FÖLFELÉ! KLUB Beszélgetések nőkkel üzletről - 2020. július 29., 14-16 óra, Budapest XIX. kerület

Segítsd Te is 1%-kal a Nőtárs új programját

Adatkezelési Tájékoztató

Gyökeres változást hozó szabályokat akar - az Európai Parlament - a páneurópai civil szféra számára

Bejegyzések listája

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van (Üzeneteddel elfogadod Adatkezelési Tájékoztatónkat.)

Név

E-mail *

Üzenet *