2012. január 11.

Rost Andrea: Nem akarok naprakész lenni

Második pályafutásra készül, és szeretne odaállni egy-két fontos társadalmi ügy mellé
Bejárta a világ operaszínpadait, mindenütt sztárként ünnepelték. Sikeresen kipróbálta magát más műfajokban: a musical és az operett után a Kárpát-medencei magyar, zsidó és roma népzenére épülő, most CD-n is megjelenő Pannon dalokkal.

Rost Andrea azonban mégis nyughatatlan. Úgy érzi, eddigi pályafutása során nem volt ideje önmagára. – Szaladtam a szerepeim után, azokban éltem. Folyamatosan konfliktusban voltam magammal. Bennem azonban több van, mostantól magamnak szeretnék megfelelni – mondja elszántan a neves lírai szoprán.

Az elhatározott váltásban fontos szerepet játszanak a Pannon dalok. A koncerteken és az albumra került tizenhét dal stúdióbeli rögzítése közben megtanult csapatban dolgozni. A különböző kultúrák és zenék keverését ugyanakkor győzelemként éli meg. Pedig sokat kínlódott, szenvedett, amíg megtalálta a megfelelő hangszínt, ráállt a népdalok „hullámhosszára”. A lényeg mégis az, hogy valami új dolgot hozott létre. – Nekem nagy elismerés, hogy azt írták rólam: nem ismétlek és nem utánzok. Ez az igazi alkotás, s én erre vágytam – fejtegette a Népszabadságnak adott interjújában.

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Related Posts Plugin for WordPress, Blogger...