Nyelvtanulás és informatikai tanulás Európai Uniós támogatással


Társadalmi Megújulás Operatív Program TÁMOP-2.1.2/12-1-2012-0001
Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése


2012 őszén indul a TÁMOP 2.1.2/12-1. „Idegen nyelvi és informatikai kompetenciák fejlesztése" című kiemelt Európai Uniós projekt, amelynek célja, hogy támogassa az alacsony idegen nyelvi és informatikai tudással rendelkező egyének munkaerőpiaci integrációját - javítsa alkalmazkodó-képességüket, hozzájáruljon a foglalkoztatottság növeléséhez, és ezáltal a nemzetgazdaság versenyképességének megőrzéséhez is. A program – más célok mellett – a felnőttképzésbe való bekapcsolódásra kívánja ösztönözni a felnőtt magyar lakosságot, az élethosszig tartó tanulás jegyében.

Az akkreditált felnőttképzést folytató intézmények részvételével megvalósítandó projekt célja, hogy a magyar lakosság körében számottevően növekedjen a digitális ismeretekkel és az idegen nyelvi kompetenciákkal rendelkezők száma. A képzések eredményeképpen közel 100 000 fő képzésbe bevonása zajlik, melyből 10 000 fő hátrányos helyzetű településen él, vagy 45 évnél idősebb.

A projektgazda a Közigazgatási és Igazságügyi Hivatal, konzorciumi partnere azNT Nemzetközi Technológiai Nonprofit Közhasznú Korlátolt Felelősségű Társaság, az eMagyarország program szakmai koordinátora. A projektben együttműködő partnerként vesz részt az eMagyarország hálózat.

Kik vehetnek részt a projektben? Kik lehetnek a támogatott személyek?

Valamennyi, 18. életévét betöltött felnőtt, felső korhatár nélkül, aki
  • nem áll középiskolával, felsőoktatási intézménnyel tanulói/hallgatói jogviszonyban – kivéve azokat, akik költségtérítéses képzésben vesznek részt -, ugyanis a cél a támogatás halmozásának az elkerülése, nem pedig a hallgatói/tanulói jogviszonyban lévők kizárása;
  • ezen képzési programmal párhuzamosan nem vesz részt más hazai vagy Európai Uniós forrásból támogatott idegen nyelvi és informatikai képzésben;
  • vállalja, hogy a képzés költségeit önrésszel egészíti ki.
Mit lehet tudni a támogatás mértékéről?

A projektben egy fő részére igényelhető támogatás összege legfeljebb 90 000 Ft, mely különböző típusú és szintű képzésekre használható fel. Annak a személynek, aki hátrányos helyzetű településen állandó lakóhellyel vagybejelentett tartózkodási hellyel rendelkezik, a képzés(ek) költségeinek támogatott összegét minimum 2%-kal kell kiegészíteni, minden más esetben minimum 5%-kal.

(Hátrányos helyzetű település: a kedvezményezett térségek besorolásáról szóló 311/2007. (XI. 17.) Korm. rendelet 1. számú melléklete alapján hátrányos helyzetű, leghátrányosabb helyzetű kistérség illetve komplex mutató alapján meghatározott település.)

Kik tartják, tarthatják a képzéseket?

A képző intézmények és a képzések kiválasztása az alábbiak figyelembevételével történik:
rendelkezik a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 12. §-a alapján a Felnőttképzési Akkreditáló Testület által kiállított intézményakkreditációs tanúsítvánnyal
rendelkezik a felnőttképzésről szóló 2001. évi CI. törvény 19. §-a alapján az adott képzésre vonatkozó programakkreditációs tanúsítvánnyal
  • idegen nyelvi képzés esetén:
    • bármely élő idegen nyelv
    • a képzés szintje maximum KER B2 lehet
  • informatikai képzés esetén:
    • az Európai Parlament és a Tanács ajánlása az egész életen át tartó tanuláshoz szükséges kulcskompetenciákról (2006/962/EK) című dokumentum mellékletében foglalt céloknak megfelelő képzés támogatható. (Ennek részének tekintjük az „IKT 0-1" képzést.)
A projektben megvalósuló tanfolyamok díja nem haladhatja meg a maximum bruttó 1000 Ft/óra/fő összeget, melybe beleértendő a képzés díja, az akkreditált képzési program részét képező vizsga díja és a tananyag díja.

Letölthető dokumentumok: TÁMOP-2.1.2 általános tájékoztató

Forrás: KIH

Megjegyzések

Legolvasottabbak

Nők a vállalatok vezetőtestületeiben: a Bizottság javaslata szerint az elérendő cél 40%

Adatkezelési Tájékoztató

folytatjuk: FÖLFELÉ! KLUB Beszélgetések nőkkel üzletről - 2020. július 29., 14-16 óra, Budapest XIX. kerület

Segítsd Te is 1%-kal a Nőtárs új programját

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van (Üzeneteddel elfogadod Adatkezelési Tájékoztatónkat.)

Név

E-mail *

Üzenet *