Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: november, 2011

Szívesebben dolgozunk férfiakkal

"A férfiak népszerűbbek a munkahelyeken, legalábbis mindkét nem képviselői velük dolgoznak szívesebben. Nem csak kollégaként, hanem felettesként is előnyben részesítjük a férfiakat – derül ki a Randstad Workmonitor legfrissebb, magyarországi adataiból. Férfiközpontú a munka világa Magyarországon – a Randstad Workmonitor legfrissebb adatai szerint a munkavállalók 61 százalékának az erősebb nem egyik képviselője a felettese. Igaz, a női válaszadók esetében valamelyest többségbe kerülnek a női vezetők (náluk csak 46 százalék a férfi felettesek aránya), mégis a hölgyek többsége kevésbé szívesen dolgozik azonos nemű vezetővel. Mindkét nem képviselői közül egyaránt 48 százalék értett egyet azzal az állítással, hogy szívesebben dolgoznak férfi, mint női vezetővel. Azonban amikor az állítást megfordították, a nőknek már csak 23, a férfiaknak pedig csak 20 százaléka nyilatkozott úgy, hogy inkább egy hölgyet választana felettesének. A férfiak népszerűsége nem csak vezetőként, hanem koll

Fókuszban: a nemek bérkülönbsége

Egy nő húsz-huszonöt százalékkal kap kevesebb bért ugyanazért a munkáért, mint egy férfi. Minél magasabb pozícióba jut, a különbség annál nagyobb, akár a harmincöt százalékot is elérheti. Az ok meglepő: erről leginkább a nők maguk döntenek. - Ha legközelebb jövök castingra, még a női fizetést is elfogadom - ironizál Csizmazia Zoltán. A főváros tizenharmadik kerületi munkaügyi központjában vagyunk, itt vár sorára a férfi. Háromhavonta kell megjelennie. - A nők munkahelyen kívül is dolgoznak, mégis kevesebbet kapnak. A világon mindenhol kialakult ez a hierarchikus rendszer. A hagyomány az hagyomány. Az ötvenkét éves Csizmazia úr harmincöt évig dolgozott egy híradástechnikai cégnél, ahol jelentősek voltak a bérkülönbségek. - A nők tranzisztorokat forrasztottak, a paneleket bízták rájuk, míg a vázkábelezést és a telepítést a férfiak kapták. Más típusú munka, a fizetésbeli eltérés ebből adódott. Ma is a nőknek adják a közszolgálati állásokat, a férfi pedig mehet építkezésre minimálb

Lovas Ildikó regénye, A kis kavics nyerte el a 2011-es Rotary Irodalmi Díjat

Lovas Ildikó regénye, A kis kavics nyerte el idén a nyolc zsűritag összesített szavazata alapján - a RID kuratóriumának egyetértésével - a 2011-es Rotary Irodalmi Díjat. A díjra nominált három jelentős alkotás* közül – a Kuratórium indoklása szerint – „A kis kavics” sugallja leginkább a Rotary alapeszméjét: a humanista értékek szembesítését történelmi-, társadalmi- és egyéni-sorshelyzetekkel.  Sumonyi Zoltán, költő, író, a Magyar PEN Club, s a Rotary Irodalmi Díj Kuratórium elnökének szavai szerint, természetesen, egy jó regény soha nem manifesztum, nem kiáltványban fogalmazza meg a humanista kérdésfelvetéseket. Lovas Ildikó regényében két nő – Kozma Léni, szingli vidéki tanárnő és Leni Riefenstahl, a hitleri propagandagépezet filmrendezője – bevallva-bevallatlanul, azzal magyarázza sorsának alakulását, hogy ő csak egy kis kavics a jelen monoton, vagy a történelem csattogó fogaskerekei között. Megakasztani nem tudja a forgásukat, ha közéjük kerül, szétmorzsolják; így legjobb, ha sajá

Nők, szőnyegek, háziipar, 2012. augusztus 26-ig

Egyes paraszti közösségekben a gyapjúszőnyegek a női kelengye kiemelkedő darabjai voltak, melyeket a tisztaszobában a vetett ágyra, az asztalra terítettek; velük az alkalom ünnepélyességét hangsúlyozták, családi fotókon háttérként szolgáltak. A 19. század harmadik harmadában tudósok és politikusok figyeltek fel a népművészet más alkotásai mellett a szövött szőnyegekre is - felfedezve bennük az esztétikai értéket, és meglátva a paraszti, női munka integrációs lehetőségét is. A Néprajzi Múzeum kiállítása, amely a Felemelő évszázad elnevezésű országos programsorozathoz kapcsolódik, a paraszti háztartásokban készített szőnyegeket a 19. század vége háziipari törekvéseinek tükrében, azzal együtt mutatja be. Egész Európában háziipari intézkedések segítették, hogy a nők kézimunkájuk révén keresethez jussanak, kiemelkedjenek a szegénységből (tanműhelyek, tanfolyamok alapítása, szövőszékek kiosztása, mintalapok terjesztése, kiállítások és bazárok szervezése). A kiállítás az Osztrák-Magyar Mon

Új marketing és kommunikációs igazgató a TV2-nél

B. Csejtei Ildikó végzi a jövőben a TV2 marketing és kommunikációs igazgatóság irányítását. Az új igazgató felel a továbbiakban a csatorna teljes on-air és off-air kommunikációjáért, a PR csoport, a marketing csoport, a promo és grafikai csoport irányításáért.  B. Csejtei Ildikó 2007 óta a Hungaropharma Zrt. üzletfejlesztési és marketing vezetői pozícióját töltötte be, ahol a B2B feladatokat ellátó Marketing Osztály és a Gyöngy Patikák franchise rendszert üzemeltető és B2C kommunikációt végző Üzletfejlesztési és Kommunikációs Osztály irányításáért felelt. Ezt megelőzően 2000-2007 között a Sanoma Budapest Zrt.-nél dolgozott marketing és PR igazgatóként, 1997-2000 között pedig az ÁB-AEGON Biztosító Zrt.-nél látta el ugyanezt a feladatkört. A szakember kilenc éven keresztül volt tagja a Magyar Reklámszövetség Elnökségének, és 2002 óta állandó zsűritagja az IAA (Nemzetközi Reklámszövetség) Magyarországi Tagozata által kiírt kampányhatékonysági pályázat (EFFIE) elbíráló testületének

Is Iceland the best country for women?

An openly lesbian PM, affordable childcare and a formidable women's movement – Iceland may just be a feminist paradise On a wet day in Reykjavik, the rain battering the fishing boats, the tourist shops and the young male artists with their improbable moustaches, Iceland's minister of industry, energy and tourism is explaining to me that the country needs to be "more badass" about the gender pay gap. The minister is Katrin Juliusdottir, a warm, attractive woman in her mid-30s, pregnant with twins. As she speaks, a hint of frustration enters her voice. Icelandic legislation supposedly guarantees equal pay for equal work, as in the UK, "so why don't we have more penalties?" she says. "Maybe we need to be even more badass when it comes to people breaking the rules." We are sitting in Katrin's office (all Icelanders go by their first names), in an anonymous building a few hundred yards from Reykjavik harbour, and she is talking about women&#

Rendezvény - 1. Esélyháló workshop, 2011. december 5.

Ezúton tisztelettel meghívjuk az idén júniusi Esélyháló konferencián megalakult konzultációs és információs lista keretében szervezett ESÉLYTERVEK FELÜLNÉZETBEN CÍMŰ 1. ESÉLYHÁLÓ WORKSHOPRA.  időpont: 2011. december 5. 13-16 óra helyszín: Budapest Esély Központ: 1084 Budapest, Őr utca 5-7. (emeleti tárgyaló) a workshop célja: a munkahelyi esélytervek elkészítésének illetve kötelező felülvizsgálatának segítése. „Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló 2003. évi CXXV. Törvény (63. § (4). bek), valamint az 1992. évi XXII. törvény – a Munka Törvénykönyve – (70/A. §) alapján az 50 főnél több munkavállalót foglalkoztató állami, illetve önkormányzati intézményeknek, valamint az állami, illetve önkormányzati többségi tulajdonban álló gazdasági társaságoknak esélyegyenlőségi tervet kell elfogadniuk.” A Budapest Esély Nonprofit Kft. által szervezett workshop segítséget nyújt a munkáltatóknak, az önkormányzati intézményeknek készülő munkahelyi esélyterveik befe

Egyedülálló nők gyermekvállalása

Napjainkban a tapasztalatok alapján egyre későbbre tolódik a nők gyermekvállalása. A jelenséghez az is hozzátartozik, hogy sokan a negyvenedik életévükhöz közeledve is azért vállalnak gyermeket, mert úgy érzik, hogy egyszerűen nem várhatnak tovább egyre hangosabban ketyegő biológiai órájuk miatt. A képet tovább árnyalja, hogy sokszor ez az időszak akkor következik be, amikor a nő egy válást követően egyedülálló, vagy akár már régóta nem talál olyan párkapcsolatot, amelyben úgy érezné, hogy biztonsággal szülhetne gyermeket. A jelenségről a Versys Clinics Humán Reprodukción Intézet szakembereit kérdeztük. „Nagyon sokszor tapasztalom azt, hogy olyan egyedülálló nők keresnek fel engem, akik a 30-as éveik végén, vagy akár a 40-es éveik elején járnak. Ezek a nők általában sokszor megrémülve lépnek be a rendelőm ajtaján, hiszen azt tapasztalják, hogy az életükben karrier szempontjából már mindent elértek, ugyanakkor nincs párjuk, és a gyermekvállalásra már csak nagyon rövid idejük maradt.

Áldozatábrázolás a médiában

Tudósítás a Media 2011 konferenciáról. A beszélgetés apropóját az adta, hogy az elmúlt években számos bűnügyi eset médiareprezentációja váltott ki éles kritikát mind a szakma, mind a civil szervezetek körében. A szekció igyekezett körüljárni a különböző áldozattípusok megjelenítését a médiában. A résztvevők arra is keresték a választ, hogy milyen terjedelmű cikkben vagy riportban érdemes bemutatni az egyes eseteket. Egyáltalán, mikor van értelme az áldozatként való bemutatásnak, és mikor etikus az? Vajon jó-e az áldozatnak, hogy áldozati szerepbe kényszerítik, és szolgálja-e a társadalmi problémák jobb megértését az egy-egy esetből való általánosítás? A kerekasztal-beszélgetés résztvevői: Betlen Anna, közgazdász, emberjogi aktivista, MONA Kecskeméti Dávid, fotóriporter, Blikk Munk Veronika, újságíró, Index Ónodi-Molnár Dóra, újságíró, Népszabadság A résztvevők elsőként arra keresték a választ, hogy mi az áldozatbemutatás létjogosultsága, mi a média célja. Az egyes áldozattípu

Rendezvény - A nők egyenjogúságáról kell beszélnünk még mindig, a 21. század elején, 2011. november 24.

Magyar „Fenntarthatósági Csúcs” II. A gondolkodás-, értékrendváltás és cselekvés jegyében 2011. november 24. 14.00-17.30 5. szekció: Szegények és gazdagok. Esélyegyenlőség, egyenjogúság.Egészségügy és oktatás lemaradva! ... Minden ember egyenjogú? Facilitátor: Ruzsa Ágota, a Sol Intézet igazgatója Dialógus: A nők egyenjogúságáról  kell beszélnünk még mindig, a 21. század elején.  A dialógus vezérszónokai, hozzászólói: - Rajnai Gitta, a „Nők a pályán” mozgalom szóvivője,  - Ertsey Katalin, az LMP parlamenti képviselője.  - Jó példa előadás: Keveházi Katalin a Jól-lét Közhasznú Alapítvány vezetője: Proaktív eszköz a nemek munkaerő-piaci esélyegyenlőségének elősegítésére.  A közönség interaktív részvétele a beszélgetésben. A HÍR FOLYTATÁSA >>

Nők az európai parlamentekben

A nők közéleti szerepvállalásáról, egyenjogúsításukról és a női kvóta bevezetéséről gyakran vitatkoznak az Európai Parlamentben és az unió tagállamainak törvényhozásaiban is. E kérdésben legutóbb Lengyelországban történt előrelépés, november 8-án a szejm Ewa Kopacz személyében megválasztotta első női elnökét. A nők parlamenti szerepvállalásának múltja és jelene az MTVA-Sajtóadatbank összeállításában, az Interparlamentáris Unió (IPU) adatainak felhasználásával: A női vezetők parlamenti szerepvállalását tekintve Ausztria játszott úttörő szerepet a világon. A II. világháború előtti időszakban ugyanis Ausztria volt az egyetlen ország, amely női házelnökkel büszkélkedhetett, miután 1927-ben Olga Rudel-Zeyneket választották meg a felsőház (Bundesrat) elnökévé. 23 évnek kellett eltelnie a következő női házelnök megválasztásáig, 1950-ben Dániában Ingeborg Hansen lett a felsőház (Landsting) elnöke. Egyúttal ő volt Dániában az utolsó felsőházi elnök is, mivel a dán parlamentet 1953-ban egyka

Zwack Izabella egy családi vállalkozás generációs kihívásairól

Nem az Unicum, hanem a családi vállalkozás sikerének titkát tudhattuk meg Zwack Izabellától a Personal Hungary szakkiállításon. Izabella a hatodik generációt képviseli, testvérével 2008 óta a vállalat igazgatóságának tagja, ekkor vették át a stafétabotot édesapjuktól. A sokoldalú üzletasszony előadásában őszintén beszélt arról, mit jelent számára a családi vállalkozói lét, mire kötelez a múlt, és milyen kihívásokat tartogat a jövő. Elkötelezettség évszázadokon át "Companies come and go", azaz vállalatok jönnek és mennek - idézte Zwack Izabella Paul O'Neill volt pénzügyminisztert, hogy mindjárt meg is cáfolja az állítást. A családi vállalat az egyik legrégebbi intézmény, amely létezik a világon: a Japánban található Houshi Onsen hotelt 747-ben építették, és ma a 46. generáció működteti, Olaszországban az Antinori család már a Sixtus-kápolna megépítése előtt a bor szolgálatában állt, a LEGO azelőtt kezdett fajátékok gyártásába, hogy Dániában a parlamenti demokrácia létr

Jövőre elkészülhet az EU nemek közti egyenlőségi indexe

Vilniusban, Litvánia fővárosában működik a Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete (EIGE), amelynek legfőbb tudományos és szakmai célja, hogy kidolgozza az egész EU-ra nézve a Nemek Közötti Egyenlőségi Indexet. Az elmúlt napokban újságírókkal ismertették az index kidolgozásának folyamatát, és bejelentették: jövőre létrejöhet maga az egységes szempontok alapján készülő mutató is. A Nemek Közötti Egyenlőség Európai Intézete viszonylag fiatalnak számít, 2007-ben alakult meg, pedig megalapításának ötlete már 1995-ben felmerült. A tizenkét évnyi késlekedés oka, hogy a róla szóló javaslattervezetet az Európai Bizottság és az Európai Tanács egészen 2006-ig tárgyalta. Az intézet az elért eredmények minél szélesebb körben való megismertetését, valamint az érdekelt felek közötti párbeszéd megkönnyítését tekinti fő céljának - erről Jesper Hansen, az EIGE kommunikációs igazgatója beszélt október utolsó napjaiban az újságíróknak. Az EIGE célja az, hogy az intézet az Európai Unió egyik tudomán

Az 50+ generáció civil tudásmegosztója

Magyarországon közel négymillióan vagyunk ötven felett, sokan Ratkó gyerekek. Minden életkorban megváltoztattuk a világot magunk körül. Most is ezt tesszük: megváltoztatjuk az öregedésről alkotott képünket. Aktivitásunkkal, szemléletünkkel, tudásunkkal még helyet kérünk, követelünk és kapunk a világ irányításában. Átéltük a múltat, megváltoztattuk a jelent és hatással vagyunk a jövőre. Gyerekkori örökségként kaptuk a közösségbe tartozás, a másokért cselekvés szándékát. Tapasztalatunkkal, életvitelünkkel még jó ideig meghatározzuk az ország köz- és szakmai életét. Azért dolgozunk, hogy meghonosítsunk egy olyan kultúrát, amely Európa más országaiban régóta elfogadott: az ötvenes-hatvanas korosztály elismerését, értékének megbecsülését. Generációnknak indítjuk honlapunkat, ami szándékaink szerint igazi közösségi projekt, a magyar babyboom nemzedék civil, közösségi portálja, tudásmegosztó honlap, változatos témájú aloldalakkal. A szerkesztőség önkéntes, nem újságírókat hanem a téma irá

Mi az Aranyanyu Díj?

Több mint egymillió forintos összdíjazású, kifejezetten nőknek szóló elismerést hozott létre a Richter Gedeon Nyrt. és a Rácz Zsuzsa író nevével fémjelzett Terézanyu Klub. A Richter Aranyanyu Díj születését szeptember 27-én jelentették be Budapesten. Az elismeréssel a nők munkájának társadalmi megbecsülését kívánják növelni, idén az oktatás és az egészségügy területén dolgozó nők kerülnek a figyelem középpontjába. A jelölteket a nagyközönség ajánlhatta a www.terezanyu.hu honlapon, a díjazottakról szakmai zsűri és közönségszavazás dönt. Mi a díj célja? A Richter Aranyanyu Díj célja, hogy felismerd és elismerd a köztünk élő Aranyanyukat, hiszen rájuk bízod a gyermekeidet, magadat és a szeretteidet, munkájuk nélkülözhetetlen az életedben. A hagyományteremtő céllal létrehozott Richter Aranyanyu Díj mérföldkő a Rácz Zsuzsa író nevével fémjelzett Terézanyu Klub és a Richter Gedeon Nyrt. együttműködésében. A kezdeményezéssel a nők munkájának társadalmi elismertségét kívánják növelni. Ki

Nőket a vezetésbe: heves vita Németországban

Hétfői értesülések szerint a vitát még izgalmasabbá teszi, hogy három női miniszter harcol egymással, a munkaügyi, a családügyi és az igazságügyi miniszter. Maga a kancellár, Angela Merkel egyelőre még nem szólalt meg az ügyben. Általános vélekedés szerint a német nagy- és közepes vállalatok vezetésében - az elnökségben, illetve az igazgatótanácsban - a nők aránya európai viszonylatban alacsony. A kormány illetékes miniszterei ezen kívánnak változtatni kötelező, illetve önkéntes kvóta bevezetésével. Az érintett vállalatok elutasítják ezt. A női "jogok" legerőteljesebb képviselője, a kereszténydemokrata Ursula von der Leyen munkaügyi miniszter, aki egy új törvényben kötelező kvótát kíván előírni. A hétgyermekes miniszter rendkívül elszánt, amit az is jelez, hogy nem először állt elő ezzel a törekvéssel, hangoztatva: a nők nagyobb vállalatvezetői szerepe Németország tekintélyét és gazdasági vonzerejét növelné. A HÍR FOLYTATÁSA >>

Nők beszélgetnek - Rangos Katalin beszélgetése Oroszlán Szonjával

A Klubrádió Szabad sáv műsorában a fiatal színművésznő, Oroszlán Szonja mesél magáról, legújabb sorozatáról, a Haction-ről, blogjáról és minden egyébről, ami a műsor időtartamába belefér. A műsorvezető Rangos Katalin. A beszélgetés 1. része A beszélgetés 2. része A beszélgetés 3. része

Szűts Ildikó kapta a legkiválóbb női vezetőnek járó AmCham-díjat

Az Amerikai Kereskedelmi Kamara (AmCham) az idén másodszor adta át a Női Kiválósági Díjat: a zsűri ezúttal Szűts Ildikót, az OTP kommunikációs igazgatóját, a Magyar Posta korábbi vezérigazgatóját ítélte a legjobb női vezetőnek.  A díjra nyár óta lehetett jelölni olyan vezető szerepben dolgozó hölgyeket, akik mások számára is példát mutathatnak, legyen szó egy cég irányításáról, egy úttörő vállalkozás sikerre viteléről, vagy akár a non-profit, illetve a tudományos életben betöltött irányító szerepről. Az idén, akárcsak a tavalyi évben, 52 jelölés érkezett a pályázatra az ország számos városából. A pályázatok egytől egyig sikeres, inspiráló és példamutató nőkre hívták fel a szakmai zsűri figyelmét. A zsűri a fődíj mellett külön elismerést szeretne adni mind az öt hölgynek, akik a döntőbe kerültek, mivel az ő munkásságukat értékelték leginkább példamutatónak és elismerésre méltónak a megismert pályázatok és a személyes találkozók alapján. A döntőbe öt hölgy került: Király Júlia , a M

Önkéntes segítők adományboltja

Volt egy álmom - mondja Murányi Mónika, aki tanító-konduktorként végzett annak idején a nemzetközi hírű Pető Intézetben, ahol a segítőkészség, az empátia, az áldozatvállalás szinte alapkövetelmény. Az álom már évekkel ezelőtt megvalósult, amikor létrehozta a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítványt, a KÖSSZ-t. - Egy évet töltöttem Amerikában, és ott láttam, megtapasztaltam, hogy milyen természetes módon működik az önként vállalt munka - meséli. - Tudtam, hogy máshol, főként az angolszász országokban is nagy hagyományai vannak ennek a tevékenységnek, és megismertem gyakorlatát is. Azt is tudtam, hogy a magyar egészségügy az egyik olyan frekventált terület, ahol az önkéntes segítőkre nagy szükség van. Ezért született az alapítvány, amelynek meg kellett találni működési területét, formáját, tervezhetővé és szervezhetővé kellett tenni az egész rendszert.     - Úgy tűnik, mára elmondható, hogy sikerült.     - Valóban évek óta sikeresen folyik az önkéntes segítők tevékenysége, de

A női esélyegyenlőség nem női kérdés

A női esélyegyenlőséget sok országban törvényi kvótákkal, párton belüli kvótákkal és egyéb technikai-átmeneti eszközökkel segítették, segítik. A női esélyegyenlőség azonban nem kvótakérdés, hanem arra vonatkozik, hogy lehet-e demokráciát működtetni igazságosság és hatékonyság nélkül. A női esélyegyenlőségről szóló beszélgetések – vagy inkább beszédek és kinyilatkoztatások – gyakran éppen a lényegről nem szólnak. Arról, hogy a női esélyegyenlőség nem női és férfi ügy, még kevésbé pusztán női ügy, hanem a demokrácia ügye. Úgy gondolom, hogy szélesebb kitekintés nélkül ez a vita nem visz messzire. A politikai jogok általánossá válása nem jelent egyenlőséget a politika világában – nem is szólva most a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek fennmaradásáról. Ez utóbbiak felszámolása persze nem is jelentkezett direkt elvárásként a politikai jogok kiterjesztésekor, míg az a feltevés valóban eleven volt, hogy a politikai egyenlőség önmagában egyenlőséghez vezet a gyakorlati politikában i

Női elnöke van az új lengyel szejmnek

Ewa Kopaczot, a korábbi egészségügyi minisztert választották meg házelnöknek az újjáalakuló szejm első ülésén – a lengyel parlament történetében először került női politikus ilyen magas beosztásba. A kormánypárti PO (Polgári Platform) képviselőjét a 460 tagú Szejmből háromszázan támogatták a szavazáson, míg az ellenzéki, egyetlen ellenjelölt Marek Kuchinski (PiS) 150 voksot szerzett. Ewa Kopacz – aki az ülés előtt lemondott egészségügyi miniszteri posztjáról, melyet Bronisław Komorowski lengyel elnök el is fogadott – korábban arról vált híressé Európában, hogy 2009-ben, szinte egyedüliként a kontinensen utasította vissza a sertésinfluenza elleni védőoltások tömeges megvásárlását. A szavazás előtti utolsó percekben a konzervatív jobboldali PiS képviselői Ewa Kopacz elmulasztott kötelességeit kérték számon a szmolenszki katasztrófával kapcsolatban, ahol véleményük szerint az egészségügyi miniszter nem tett meg mindent az ügy kivizsgálásának érdekében, illetve többször nyilvánosan

Női vezérigazgató az ABB Magyarország élén

A 37 éves, három gyermekes édesanya, finn Tanja Vainio az ABB új magyarországi vezérigazgatója. Az új vezető 1998 óta áll az ABB csoport alkalmazásában, és 2011 augusztusában vette át a hazai leányvállalat vezetését. Vainio a Forbes listáján tavaly 180 helyet megszerző, világszerte 100 országban jelen lévő és 130.000 embert foglalkoztató ABB vállalatnál több mint egy évtizede irányít különféle stratégiai, értéklánc-fejlesztési és változásmenedzsment projekteket világszerte. A HÍR FOLYTATÁSA >>

"Egy nő nem beszélhet pénzről, slussz" - interjú Rácz Zsuzsával

Útkeresés, pasipara, non-stop lelkisegélynyújtás. Ki ne emlékezne, milyen problémákkal szembesült az Állítsátok meg Terézanyut! című könyv főszereplője. Írója a sikert meglovagolva díjat alapított, a nők társadalmi megbecsültségén szeretne javítani. Beszélgetés Rácz Zsuzsával. hvg.hu: Nemrégiben díjat alapított, médiabeli megszólalásaiban pedig egyértelműen a nők egyenlősége mellett kardoskodik, miközben a társadalmi sablonok lebontásáról, átértékeléséről beszél. Vehetjük úgy, hogy Ön az 1980-as, 1990-es évek harmadik generációs emancipációs mozgalmának, a girl power-nek a magyarításával próbálkozik? Rácz Zsuzsa: Igen. Szükség van civil támogató mozgalmakra. Szeretnék tenni azért, hogy a nők társadalmi megbecsültsége javuljon. hvg.hu: Távolról inkább a Terézanyu-márka marketingjének tűnik a kezdeményezés. R. Zs.: Én inkább a könyveim népszerűségét próbálom kihasználni, hogy a figyelmet a nők elismertségének hiányára irányítsam. Igazságtalan, hogy azok a nők nem kapnak díjakat

Női szerepek a munkahelyen

Szőke loknik, flitterekkel gazdagon teleszórt testhez álló felső, rózsaszín laptoptáska és Hello Kittys kulcstartó. Van ilyen kolleganőd? És szvetteres, szemüveges, félcipős, aki nagy orosz regényírókat olvas a kávészünetben? Tökéletes kosztümben, drága karórával, feketére festve, összeszorított szájjal "reggelt" köszönő főnökasszony? Persze, hogy sztereotípiákról beszélünk, mégis érdemes egy kicsit foglalkoznunk velük. Felmérések mutatják, hogy a dolgozó nők kétharmada úgy érzi, nem becsülik meg eléggé a munkahelyén. Ugyanakkor keveset tesznek tudatosan a reputációjuk fejlesztéséért, mert nem látják be, hogy ez feltétele lenne annak, hogy jobban boldoguljanak. Pedig hatalmas női fegyvertár áll rendelkezésre ehhez, amelyet használunk is - a magánéletünkben. A munkahelyen viszont többnyire fals szerepeket játszunk, aztán csodálkozunk, hogy nem vagyunk sikeresebbek. A reputáció három alapvető eleme az ismertség (ismerjenek minél többen, különösen a nekünk fontos célcsoport

Polgár Judit ötvenedszer a női világranglista élén

Polgár Judit ötvenedik alkalommal áll a Nemzetközi Sakkszövetség (FIDE) világranglistájának élén. A magyar nagymester 2710 Élő-ponttal toronymagasan első a nőknél – 110 ponttal előzi meg a második indiai Humpy Konerut -, a férfiaknál pedig a 35. helyet foglalja el. Polgár Judit teljesítményének értékét növeli, hogy ilyen hosszú ideig még senki sem vezette a világranglistát, sem a nőknél, sem a férfiaknál. Az erősebb nem rangsorában továbbra is a norvég Magnus Carlsen (2826) az éllovas a világbajnok indiai Viswanathan Anand (2811) és az örmény Levon Aronjan (2802) előtt. Legjobb magyarként Lékó Péter (2720) a 26., az első százban pedig hat magyar található – a FIDE honlapja alapján. A HÍR FOLYTATÁSA >&gt ;

Ki védi meg a nőket?

A gazdaság strukturális válsága miatt a társadalmi konfliktusok is kiéleződnek, többek között az idegengyűlölő vagy a nőellenes nézetek is egyre nagyobb teret kapnak Európában - hangzott el a Közép-Európai Egyetemen rendezett konferencián. A társadalmi nemekkel foglalkoznak (gender-kutatás) azok a szakemberek, akik a tudományág európai helyzetéről és a hazájukban zajló folyamatokról tartottak előadást a Közép-Európai Egyetemen, az AtGender konferenciáján múlt héten. A svéd Társadalmi Nemek Kutatása Titkárságát vezető Kerstin Alnebratt elmondta: a társadalmi nemek tudománya a legfontosabb innováció a tudományokban, amelynek különleges kritikai nézőpontját a kutatásokat finanszírozó ügynökségek korlátok közé akarják szorítani. Külön veszélyként nevezte meg, hogyha az állam kivonul a kutatás és oktatás finanszírozásából, akkor a tanárok teljesen ki lesznek szolgáltatva az intézményvezetőkkel folytatott formális és informális alkuknak, melynek általában a fiatalok látják kárát, főleg, h

MINDEN BEJEGYZÉST listázva a kék nyílra kattintva megtalálsz

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőitárs.hu honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Oldalmegjelenítések száma