A női esélyegyenlőség nem női kérdés

A női esélyegyenlőséget sok országban törvényi kvótákkal, párton belüli kvótákkal és egyéb technikai-átmeneti eszközökkel segítették, segítik. A női esélyegyenlőség azonban nem kvótakérdés, hanem arra vonatkozik, hogy lehet-e demokráciát működtetni igazságosság és hatékonyság nélkül.

A női esélyegyenlőségről szóló beszélgetések – vagy inkább beszédek és kinyilatkoztatások – gyakran éppen a lényegről nem szólnak. Arról, hogy a női esélyegyenlőség nem női és férfi ügy, még kevésbé pusztán női ügy, hanem a demokrácia ügye. Úgy gondolom, hogy szélesebb kitekintés nélkül ez a vita nem visz messzire.

A politikai jogok általánossá válása nem jelent egyenlőséget a politika világában – nem is szólva most a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek fennmaradásáról. Ez utóbbiak felszámolása persze nem is jelentkezett direkt elvárásként a politikai jogok kiterjesztésekor, míg az a feltevés valóban eleven volt, hogy a politikai egyenlőség önmagában egyenlőséghez vezet a gyakorlati politikában is: mindenki hasonló mértékben fog szólni,  szervezkedni, véleményt alkotni, a politikában részt venni-megjelenni, jelöltet állítani, és jelölésre vállalkozni stb.

Így lesz ez a férfiak és a nők esetében egyaránt. Olykor ez a kapcsolat automatikusnak és magától értetődőnek tekintődik napjainkban. Pedig nincs így. Kérdés, hogy ez mindenkinek a maga baja, az egyén döntése és felelőssége a legfontosabb tényező-e ebben a helyzetben? Ha megteheti, miért nem teszi? Ha van joga, ugyanolyan joga, miért nem él vele ugyanúgy a nő, mint a férfi?


A HÍR FOLYTATÁSA >>