Önkéntes segítők adományboltja
Volt egy álmom - mondja Murányi Mónika, aki tanító-konduktorként végzett annak idején a nemzetközi hírű Pető Intézetben, ahol a segítőkészség, az empátia, az áldozatvállalás szinte alapkövetelmény. Az álom már évekkel ezelőtt megvalósult, amikor létrehozta a Kórházi Önkéntes Segítő Szolgálat Alapítványt, a KÖSSZ-t.
- Egy évet töltöttem Amerikában, és ott láttam, megtapasztaltam, hogy milyen természetes módon működik az önként vállalt munka - meséli. - Tudtam, hogy máshol, főként az angolszász országokban is nagy hagyományai vannak ennek a tevékenységnek, és megismertem gyakorlatát is. Azt is tudtam, hogy a magyar egészségügy az egyik olyan frekventált terület, ahol az önkéntes segítőkre nagy szükség van. Ezért született az alapítvány, amelynek meg kellett találni működési területét, formáját, tervezhetővé és szervezhetővé kellett tenni az egész rendszert.
- Úgy tűnik, mára elmondható, hogy sikerült.
- Valóban évek óta sikeresen folyik az önkéntes segítők tevékenysége, de nem volt könnyű hazai terepen, itthoni körülmények között megszervezni, elfogadtatni, működtetni. Igaz, valamikor, nehéz időkben nálunk is természetes volt az önkéntes segítés, az egymás iránti felelősségvállalás, szolidaritás, de volt olyan időszak is, amikor a sok kötelező és elvárt "önkéntes, társadalmi munka" mintha kiölte volna az emberekből ezt a nemes cselekedetet. Szerencsére mára felnőtt egy új nemzedék, amelynek újra "belefér", sőt bele is tartozik az értékrendjébe a segíteni akarás. Tehát volt mire, volt kikre építeni. Így sikerült elérni, hogy saját központunk legyen, hálózatot működtessünk, képzéseket szervezzünk önkéntesek számára, menedzseljük munkájukat, és módszertani irányítást adjunk.
Két gyermek- és két felnőtt kórházban vannak jelen önkéntes segítőink, de harminc intézményben koordináljuk az önkéntes munkát. Központunk a Szent Margit Kórházban található, és egy évtizede jelen vagyunk az egészségügy mindennapjaiban.
A HÍR FOLYTATÁSA >>
Megjegyzések
Megjegyzés küldése