Bejegyzések

Bejegyzések megjelenítése ebből a hónapból: szeptember, 2019

Lea története - EU programokon résztvevők beszámolói

Kép
A nevem Lea. Nemzetközi jogász vagyok és a Slocal márka tulajdonosa. Az Erasmus biztosította nekem a szakmai gyakorlatot egy ügyvédi irodánál Párizsban. Imádom a szlovén tökmagolajat, kerestem Párizsban - nem tudom elképzelni a salátát tökmagolaj nélkül -, de nem találtam. Mivel nem láttam a jövőmet Szlovéniában, úgy döntöttem máshol próbálok szerencsét. Amikor egyirányú jegyet kerestem, találkoztam a WE Inspire (Women Entrepreneurs Inspire = Női Vállalkozók Inspirálója) szervezettel. Én voltam az egyik a 20 szerencsés nő közül, akit elfogadtak a programba, amelyet sikeresen teljesítettem. Jelen vagyok a szlovén és a francia piacokon. Mindemellett szeretnék terjeszkedni az Európai Unió piacán, valamint az Amerikai Egyesült Államokban. A vállalkozásom jelenti számomra a szabadságot és a növekedés folytatásának lehetőségét. Használd ki a lehetőséget, amit az EU kínál, ne jelentsenek akadályokat az országhatárok. Forrás  #EUandME Fordította Zavarkó Erika, a Nőtá

Előregisztráció elindult: FÖLFELÉ! KONFERENCIA - 2019. november 22., péntek 9-18 óra - Budapest

Kép
MEGHÍVÓ - az előregisztráció elindult! - LEZÁRTUNK AZ ELŐREGISZTRÁCIÓT - A REGISZTRÁCIÓ ÚJ HELYÉT ITT ÉRED EL >> #folfele A Magyar Üzletasszonyok Egyesülete (MÜE) és a Nőtárs Alapítvány szakmai és ünnepi konferenciája Te hol tartasz a vállalkozásod építésében? Szeretnéd megmutatni másoknak? Esetleg üzleti partnert keresel, hogy a jövő évben a terveidet nyereségesen megvalósítsd? Vagy szeretnéd mások eredményeit megismerni és újabb ösztönzést kapni üzleti feladataid sikeres megoldásához? Gyere el a FÖLFELÉ! KONFERENCIÁRA és segítünk, hogy növekedni tudjál.  Dátum: 2019. november 22., péntek Helyszín: Budapest, Belváros  Program : (hamarosan az előadók nevei is felkerülnek...) Regisztráció ( kérjük, ne felejtsd otthon a névjegykártyádat ) 9:00-9:30 óra Kiállítás és vásár megnyitása (várjuk jelentkezésed ITT, ha szeretnéd a konferencia résztvevőinek megmutatni terméked, szolgáltatásod) 9:30-10:00 óra A Magyar Üzletasszonyok Egyesülete 25 éve   

Sophie története - EU programokon résztvevők beszámolói

Kép
Hello, Sophie vagyok Bécsből, blogger, és rendelkezem egy saját közösségi média ügynökséggel.  Az Európai Unió segíti nekem megkönnyíteni a más tagországokban működő vállalatokkal való együttműködést. (Mindezt) sok papírmunka nélkül. Gyakran utazom Berlinbe a Sajtó Napján, hogy találkozzak potenciális ügyfelekkel. Mostanában látom, hogy  különösen a fiatalok szkeptikusak az EU iránt. Én ezt nem tudom megérteni, mert az EU az előnyünkre lehet. A mi generációnknak fontos, hogy utazzon vagy tanuljon egy másik EU-s országban… és az EU ezt megkönnyíti nekünk. Az EU lehetőséget teremt nekem, hogy bármikor meglátogassam más tagországban élő ügyfeleimet, és részt vegyek a Divat Napokon Párizsban vagy Londonban vagy Berlinben. Forrás  #EUandME Fordította Zavarkó Erika, a Nőtárs Alapítvány önkéntese

(lezárult a jelentkezés) Önkéntest keresünk - PR, KOMMUNIKÁCIÓ KONFERENCIÁHOZ - 2019. november 22., péntek - Budapest

Kép
(lezárult a jelentkezés) Ha írni, fotózni vagy videózni szeretsz, van is gyakorlatod benne; ha szívesen találkozol és beszélgetsz érdekes nőkkel, érdekel vállalkozások működése, akkor ez a feladat téged vár. Női civil szervezetek konferenciát rendeznek Budapesten 2019. november 22., pénteken. A rendezvény közismertté és elismertté tételéhez keresünk tollal, billentyűzettel, fényképezőgéppel vagy videókamerával "írni" jól tudó önkénteseket. Érdekel a feladat? Akkor várjuk jelentkezésed az alábbi rövid online adatlap kitöltésével. Köszönjük. : )) Betöltés…

Katarina és Dominika története - EU programokon résztvevők beszámolói

Kép
Sziasztok! Dominika vagyok, a testvérem pedig Katarina, és mi vagyunk a Boo. Táskák tervezésével és készítésével foglalkozunk.  Én építészetet tanultam, és harmadikos hallgatóként volt lehetőségem Erasmus program keretein belül Madridban tölteni egy évet. Mindig is izgalmasnak gondoltam a tervezést, hát úgy döntöttem, belevágok. Az első közös tervezésünk Katarinával egy egyedi hátizsák volt, amihez hasonló nem volt még a piacon. Mindig is jelen akartunk lenni más Európai Uniós országban is, ezért együtt dolgozunk több online webáruházzal is szerte Európában. Ha van egy jó ötleted, és elég bátor vagy, hogy belevágj, te is alapíthatsz start-up céget! Az átlagos unalmas, éld át a saját izgalmas történeted! Forrás  #EUandME Fordította Miklós Petra, a Nőtárs Alapítvány önkéntese

(lezárult a jelentkezés) Önkéntest keresünk - GRAFIKAI ANYAGOK KÉSZÍTÉSE - a Canva.com eszközeivel

Kép
(lezárult a jelentkezés) Ha szeretsz gondolatokat, célokat, feladatokat és eseményeket vizuálisan megjeleníteni; már van tapasztalatod grafikai anyagok elkészítésében; szereted a harmóniát és jó az ízlésed, esetleg ismered a Canva.com eszközeit, akkor ez a feladat téged vár.   A Nőtárs Alapítvány kommunikációs tevékenységeit támogató vizuális anyagokra van szükségünk. Ezek elkészítéséhez keresünk grafikus önkéntest. Érdekel a feladat? Akkor várjuk jelentkezésed az alábbi rövid online adatlap kitöltésével. Köszönjük. : ))

Nem ismerheted igazán a határaidat, míg meg nem találod őket - EU programokon résztvevők beszámolói

Kép
Smartbin - Pancsa Emese Pancsa Emese egy terméktervezést tanuló egyetemista, aki munkáján, a tervezésen, keresztül szeretne másoknak segíteni, és visszaadni valamit a közösségnek. Jelenleg Hollandiában tanul, az Európai Unió Campus Mundi programjának pártfogásában, amelynek keretein belül Smartbin, azaz „Okoskuka” nevű projektjén dolgozik. Mikor vettél részt először Európai Uniós programban? Az első munkám egy TEMPO nevű interaktív berendezési tárgy volt, ami hasonlít egy szobabiciklire, azzal a kivétellel, hogy megkomponálhatod vele a saját zenédet. Ez egy játékos fejlesztő ezkösz, amely segít mind a fizikális, mind a mentális egészséged megőrzésében. A TEMPO-val részt vettem egy kéthetes Európai Unió által támogatott biciklis workshopon Lengyelországban, 2017 tavaszán. Inspiráló volt együtt dolgozni egyetemistákkal különböző országokból, különböző művészeti hátterekkel. Tartottunk egy bemutató kiállítást egy hatalmas biciklis rendezvénnyel egybekötve Wroclawban. Ott, a sz

ÉLŐ ONLINE - NŐICÉGEK MŰHELY: Hogyan növelheted árbevételed és nyereséged - a marketing és az értékesítés jól bevált és új módszereivel?

Kép
A vidéken élők és a kevés szabadidővel rendelkezők kérésére ÉLŐ ONLINE formában folytatja a Nőtárs Alapítvány a Nőicégek Műhelyét - 2019. szeptembertől.  MEGHÍVÓ Nőicégek Műhely. Együtt tanulunk és fejlődünk A Nőtárs Alapítványnál az elmúlt években európai programokban vettünk részt, több országban voltunk tréningeken és találkoztunk vállalkozónőkkel. Az újonnan megszerzett tudással és tapasztalattal kibővítve a korábbiakat - itt az idő, hogy újra megtartsuk a jól bevált műhelyeket női cégeknek Magyarországon.  Mi a célunk?  Sikeres női cégek számának növelése és fejlődésük támogatása - tudásmegosztással és közösségépítéssel. Az elmélet mellett sokrétű gyakorlati tapasztalatok átadása.  Kiket várunk?  Nőket, lányokat, asszonyokat, akik már vállalkoznak vagy akik még csak tervezik saját vállalkozás elindítását. Miért érdemes részt venned?  A műhelymunkák során a résztvevők és a szakértők hétről hétre egyre jobban megismerik egymást és vállalkozásaikat. A megismerés ered

Önkéntest keresünk - ÚJSÁGÍRÁS - Interjúk női cégek tulajdonosaival

Kép
Ha szeretsz történeteket hallgatni és megosztani másokkal, ha jól írsz, készítettél már érdekes interjúkat, amik megjelentek, akkor ez a feladat téged vár.  A Nőtárs Alapítvány szeretné megvalósítani, hogy elkészüljenek olyan női cégek tulajdonosairól interjúk, akik követendő példákkal, új ötletekkel bátoríthatják és segíthetik a magyar nőket vállalkozásaik fejlesztésében vagy elindításában. Ehhez keresünk  interjúkészítő önkénteseket. Érdekel a feladat? Akkor várjuk jelentkezésed az alábbi rövid online adatlap kitöltésével. Köszönjük. : ))

Wienerin Gründerinnentag 2019 konferencián jártunk Bécsben - képes beszámoló

Kép
Profi szervezés és technikai feltételek - szponzorokkal Enjoy your business! volt a szlogen az ausztriai alapítónők harmadik konferenciáján Bécsben. A Nőtárs Alapítvány és a MÜE Egyesület tagjai ott voltak, hogy tudást és tapasztalatot szerezzenek - vállalkozásból és rendezvényszervezésből, valamint bővítsék európai kapcsolati hálójukat. Képes beszámolónk következik.  Változatos szakmai programok Panelbeszélgetés osztrák és német alapítónőkkel Pódiumbeszélgetés alapítónők üzleti tapasztalatairól Műhelymunkák induló alapítóknak Befektetőkereső prezentációk Befektetőnők a zsűri tagjai Alapítónők piaca a kiegészítő program Alapítónők termékei és szolgáltatásai a sátorban Partnerkereső és szolgáltatást kínáló üzenőfal Alapítók trafikja a szponzoroktól A magyar résztvevők egyik csoportja az ebédszünetben És végül a szervezők által készített videósajtóanyag az eseményről --- Gründerinnentag: Start-Ups mit Frauenpower Am 3. WI

ÉLŐ ONLINE - Netnők Szeminárium: Hogyan kommunikálj és keress pénzt az internettel? - MEGHÍVÓ

Kép
A vidéken élők és a kevés szabadidővel rendelkezők kérésére ÉLŐ ONLINE formában folytatja a Nőtárs Alapítvány a Netnők Szemináriumát - 2019. szeptembertől.  MEGHÍVÓ Netnők Szeminárium: Keress pénzt az internettel   A Nőtárs Alapítvány azért hirdeti meg a Netnők Szemináriumot, mert itt az idő, hogy megosszuk digitális tudásunkat és tapasztalatunkat, amiket európai tréningeken is gyűjtöttünk és naponta az internetes kommunikációnk során használunk.  #netnokszeminarium Mi a célunk?  Az internet világát jól ismerő, a világhálót a vállalkozásaik fejlesztéséhez, növekedéséhez sokoldalúan használó nők számának növelése és fejlődésük támogatása - tudásmegosztással és közösségépítéssel.  Kiket várunk?  Nőket, lányokat, asszonyokat, akik digitális ismereteiket és gyakorlatukat fejleszteni, bővíteni szeretnék - kiemelten azokat, akik már vállalkoznak vagy akik tervezik saját vállalkozás elindítását. Miért érdemes eljönnöd?  A szemináriumon megismered és megérted az internetes pr

MINDEN BEJEGYZÉST listázva a kék nyílra kattintva megtalálsz

További lehetőségek

ÍRJ NEKÜNK, ha kérdésed vagy javaslatod van :))

Név

E-mail *

Üzenet *

Nyilatkozat

A Nőitárs.hu honlapon indított hírlevélre feliratkozással egyidejűleg Ön hozzájárulását adja, hogy ettől a honlaptól - esetlegesen akár reklámot is tartalmazó - elektronikus levelet fogadjon.
Valamint kijelenti, hogy az online űrlapon megadott email címe szervezeti használatú.
A feliratkozáskor kapott adatokat bizalmasan kezeljük, harmadik személynek semmilyen körülmények között nem adjuk át.
A hírlevélre feliratkozás bármikor egy kattintással megszüntethető a levelek alján található link segítségével.

Oldalmegjelenítések száma